ЧитаютКомментируютВся лента
Это читают
Это комментируют
Єдина Країна! Единая Страна! United Country

Ukrán-magyar csempészbandát ítéltek el

Elképesztően jól szervezett, 13 tagú csempészbanda ügyében született ítélet Debrecenben. Az ukrán és magyar állampolgárokból álló hálózatba még kompkezelóket is bevontak, a határon átjuttatott csempészcigaretta Szamoson való átszállítására. A történet 7 évvel ezelőtti, de igen tanulságos, és a végére most került pont.

Ukrán-magyar csempészbandát ítéltek el


Első fokon Nyíregyházán született ítélet még tavaly januárban, majd most a Debreceni Ítélőtáblán hozott jogerős döntést a dr. Balla Lajos vezette tanács.

Előbb a történet:
A tényállás szerint két, a magyart anyanyelvi szinten beszélő ukrán állampolgár – I. és II.r. vádlott – 2010 júliusától szervezetten és összehangoltan működő csoportot hozott létre. Céljuk az volt, hogy az Ukrajnában szerzett cigarettát Magyarországon értékesítik.
Ehhez biztosították a cigaretta szállításához szükséges járműveket, megszervezték a magyar államhatáron más által áthozott cigaretta átvételét, ellátták a szállítási és logisztikai feladatokat.

A csempészetbe több ukrán és magyar állampolgárt is bevontak, akiknek a feladata a szállító járművek vezetése, figyelés, az útvonal biztosítása volt, valamint a cigaretta tárolása és a továbbértékesítésben való részvétel. A cigarettát I. és II. rendű vádlottak szerezték be Ukrajnában, amit aztán mesterkartonokba és nylonzsákokba csomagoltak, majd azokat egy ukrán állampolgár juttatta Magyarország területére, Szatmárcseke térségében.
Az I. és II. rendű vádlottak az illegális cigarettát az általuk külön erre a célra beszerzett, zárt rakterű kisbuszokba pakolták, és az ukrán állampolgárságú gépkocsivezetők és több figyelő segítségével a Szatmárcseke-Nagyar-Kisar Tisza-töltésen haladva Olcsvaapátinál a Szamoson közlekedő komppal átjutva Olcsva-Vásárosnamény-Vitka útvonalon Nagydobosra szállították.
A szállítás kedvező feltételeinek biztosításához a vádlottak és társaik éjjellátó készüléket, adóvevőket és mobiltelefonokat használtak, az egymás közötti kommunikáció során konspirált nyelvet használtak.

Nagydoboson a cigaretta jövedéki terméket III. rendű vádlott vette át, és gondoskodott a cigaretta betárolási helyeiről, továbbá az ő feladata volt a cigaretta továbbértékesítése is. III. rendű vádlott aktív figyelői és felvezetői feladatokat is ellátott. A III. rendű vádlott fiát (VIII. rendű vádlottat) is bevonta a bűncselekményekbe, aki figyelői feladatokat látott el, illetve a jövedéki termék pakolásában és tovább értékesítésben vett részt. A csempészáru zavartalan átszállításáról a Szamoson az Olcsvaapátinál kompkezelőként dolgozó VI. és VII. rendű vádlottak gondoskodtak.
A bűnszervezet által Magyarországra illegálisan öt alkalommal behozott cigaretta belföldi forgalmi értéke 221.881.000 forint volt, melyből VIII. rendű vádlott összesen 137.881.000 forint belföldi forgalmi értékű jövedéki adózás alól elvont cigaretta megszerzésében vett részt.

Комментарии

Отправить комментарий

Содержание этого поля является приватным и не предназначено к показу.
Ограничение в 550 символов, осталось: 550
  • Доступны HTML теги: <em> <strong> <ul> <ol> <li><img>
  • Строки и параграфы переносятся автоматически.

Подробнее о форматировании

CAPTCHA
тест против спам-ботов