Újabb ukrán-magyar negatív „határélmény” Záhonynál

Csap, Záhony - A záhonyi határátkelőn szolgálatot teljesítők embertelen viselkedését tette szóvá a Kárpáti Igaz Szó-hoz intézett levelében egy kárpátaljai magyar ember, gyakorlatilag alátámasztva egy sorstársa által a napokban publikált tapasztalatait. Havonta, kéthavonta egyszer utazom Magyarországra, de még nemigen volt példa arra, hogy pozitív benyomásokkal lépjek be a schengeni övezetbe – írja levelében a kárpátaljai magyar lap egyik olvasója: „Legutóbb karácsonyi bevásárlás céljából rándultam át néhányad magammal. A Csap–Záhony határátkelő ukrán oldalát 15–20 perc alatt tudtuk le. Ezt követően a szokásos (!) három órába is belekerült, mire a Tisza-híd „magyar” végére kerültünk. Ekkorra alaposan átfagytunk: hideg volt, s a folyó fölött a fizika törvényeinek megfelelően még ennél is mordabb volt az időjárás. Az meg több okból is – benzinpocsékolás, légszennyezés – képtelenség lett volna, hogy három órán keresztül járassuk a motort. Nos, ekkor vette kezdetét az a történet, amit szóvá akarok tenni. A türelmesen (?) sorban állók mellett ugyanis megjelent egy ukrán rendszámú személygépkocsi. Senki sem tette azonban szóvá, mert az üvegen keresztül láttuk, hogy a fiatal szülők háta mögött egy kb. másfél éves és egy kb. hároméves kisgyerek ült. Mindenki egyetértett abban, hogy ők nem fagyoskodhatnak órákon át a járműben. Mindenki, kivéve a határ zordon magyar őrét. A pillanatokon belül megjelenő fiatalember ugyanis, nemcsak megálljt parancsolt az autónak, hanem elég durva hangnemben arra utasította a gépkocsi vezetőjét, tolasson vissza a híd túlsó, kárpátaljai végére, és várja ki a sorát. Az intézkedés óriási felháborodást váltott ki a határátlépésre várók körében. Nem számított, ki milyen – magyar, ukrán, olasz, szlovák stb. – rendszámú autóban ült, senki sem adott igazat az intézkedő rendőr-határőrnek. Volt, aki kérte, volt, aki követelte, hogy a kisgyerekek miatt igenis engedje be őket soron kívül. A határátkelő húsz méteres szakaszának „császára” azonban hajthatatlan maradt. Erre az egyik utas szinte magából kikelve kérdezte meg: uram, magának vannak gyerekei?! Igen, négy, jött a válasz. Nem látszik! – állapította meg a kérdező. Ekkor kaptunk engedélyt, hogy lehajthatunk a hídról, ám a visszapillantóból, mivel még itt is egy szűk órás várakozás következett, láthattuk az eset folytatását. A fiatalember végül visszatolatott, de úgy látszik, a többiek helyet csináltak neki, és sikerült beállnia a sorba. Csakhogy, amikor első helyre került, ugyanaz a rendőr-határőr ismét megállította. Azt már nem hallottuk, hogy mi miatt, csak feltételeztük, valószínűleg azért, mert nem fogadott neki szót, és nem hajtott leghátra a hídon. Még láttuk, hogy a „császár” kiszállította a gépkocsivezetőt, és elvonultak a vámhivatal és rendőrség épülete felé. Mindehhez azt tenném hozzá, hogy az ukrán oldalon még sem a határőröktől, sem a vámtisztektől nem tapasztaltam ilyen lekezelő bánásmódot, mint amilyennel havonta-kéthavonta „megajándékoznak” a magyar határrendészek és a magyar vámosok. Szerintem ugyanis sem az Európai Unió, sem Schengen nem az embertelenségről, a kiskirályoskodásról, az utazók idejének elrablásáról, idegeinek tönkretételéről szól. Legfeljebb a záhonyi magyar határőr-rendőrök és vámosok olvasatában.” – áll az olvasó levelében, akinek neve és címe rendelkezésre áll a Kárpáti Igaz Szó szerkesztőségében. Palkó István